Készül a P-39. Több próba után az alapfestésre topfoló módszerrel, szivaccsal vittem fel a lakkból, pigmentből és fugaporból álló iszapot. Ahol kellett később finomítottam, visszatöröltem. Még sok minden hátra van, pl. a légcsavarok, fékszárnyak alsó részének festése.
Elkészült a P-39, csak festeni kell. Igyekeznem kell, hiszen terveim szerint Óváron a rendelkezésemre álló egy órában ezt a makettet fogom boncolgatni, pingálgatni. A vezérsíkokon a fehér bevonat cigarettapapír, alatta a vezérsíkok vázszerkezete el van készítve. Ez lesz szétvagdosva, ahogy az eredetin is látszik. Most Alclad Alumínium alapozás következik, aztán jön a festés, részben hajlakkos módszerrel.
Haladtam a P-39-el, de most a kevésbé látványos, fúrás-faragás került sorra. A gép majdnem egészben van, de így is szinte minden elemén alakítani kell:
Bell P-39Q-15BE 44-2911 Airacobra 1:35 A Thunderjet után egyszerre két projektbe kezdtem bele, ez a nagyobb (a másik a Land Rover VAV). A történet szerint a gépet egy halász találta a sarkkörön túl, Oroszországban a Mart-Yavr tóban, 2004-ben. A fotón látható pillanatot fogom megépíteni, ehhez beszereztem egy Alanger Uralt, egy Special Hobby P-39-et és 4 db műgyanta figurát (Mig Productions és Warriors).